Bemutatás

Appendix Alapítvány a Bolyai János Gimnáziumért

2003-ban alapítványunk, nevéhez méltón, azzal a céllal jött létre, hogy támogassa a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium oktató-nevelő munkáját. Ezen belül legfőbb célkitűzése a kezdetektől fogva a gimnáziumban zajló tehetséggondozás támogatása.

Az alapítvány tevékenységét egy öttagú kuratórium irányítja, ez a grémium bírálja el az alapítványhoz benyújtott pályázatokat és gondoskodik a források felhasználásáról.

Támogatóinknak és pályázati tevékenységünknek köszönhetően az alapítvány életre hívása óta komoly technikai fejlesztés valósult meg az intézményben. A legjelentősebbek közé tartozik az 1,1 millió Ft értékű vetítéstechnika, amely a szülői segítséggel kialakított Zugoly klubban kapott helyet, a közel 3 millió Ft értékű korszerű informatikai alapokon működő nyelvi labor, az aulában zajló rendezvényeket segítő  3,5 millió Ft értékű színpadtechnika, a tanulói felszerelések kulturált tárolására szolgáló értékmegőrző szekrények 3,7 millió Ft-os beruházása, és a fizika szaktanterem 5 millió Ft értékű fejlesztése, amit a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. pályázati támogatásával sikerült megvalósítanunk.

A tantermek oktatástechnikai felszerelésére, iskolabútorokra, az iskolai stúdió működtetésére az elmúlt közel másfél évtizedben 8,7 millió Ft-ot fordított az alapítvány, a könyvtári állomány fejlesztését az utóbbi öt évben 1 millió Ft-tal támogatta.

A technikai feltételek megteremtése mellett a tehetséggondozáshoz elengedhetetlenül szükséges a csoportos illetve egyéni fejlesztés lehetőségének megteremtése. Ennek érdekében alapítványunk évről évre indít tantárgyi és művészeti szakköröket, működtet tehetségműhelyeket, szervez versenyeket bolyais és általános iskolás diákoknak is.

Elengedhetetlennek tartjuk a gazdagító programok támogatását is, Ennek fényében eddig összesen 7 millió Ft-tal segítettük a diákközösségek tanulmányi kirándulásait, és az énekkar, a történelem illetve a nyelvi munkaközösségek által szervezett szakmai kirándulásokat.

Kiemelt feladatnak érezzük az iskolai rendezvények segítését, hiszen a közös mozi- és színházlátogatások, a Zengő aula koncertek, a Bolyai-napok színes programjai a bolyais lét kötelező elemei. Az elmúlt öt évben 3 millió Ft-ot költöttünk erre a célra.

Forrásainkat elsősorban támogatóinknak köszönhetjük, de az elmúlt évek során számos nyertes pályázatunk is volt. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának pályázatait versenyszervezésre, parkosításra és közösségépítő kulturális rendezvények megszervezésére fordítottuk. Az Oktatásért Közalapítvány, majd a Nemzeti Tehetség Program keretei között számos tehetségműhelyt indítottunk és működtetünk ma is.

A bolyais diákok érdekében végzett munkánk eredményességét bizonyítja, hogy 2011 óta Akkreditált Kiváló Tehetségpontként működünk.

Köszönjük valamennyi támogatónk segítségét, köszönjük mindenkinek, akik személyi jövedelemadójuk 1%-ával segítettek bennünket.